Öttusa|Híreink
Németh Róbert VB bronzérmes2010.09.05.
A litvánok és a csehek mögött a harmadik helyen végzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság pénteki férfiversenyében. Egyéniben a címvédő Marosi 13., Kasza 15., Németh pedig 22. lett. A dobogóra az orosz Szergej Karjakin és Alekszandr Leszun, valamint a litván Justinas Kinderis állhatott fel.
www.origo.hu/sport
Németh Robi döntős!!2010.09.01.
Marosi Ádám és Kasza Róbert után a harmadik csapattag, Németh Róbert is bejutott a férfiak hagyományos versenyének pénteki döntőjébe a szerdai selejtezőből. Németh az uszodában kezdte a napot, jóval később, mint válogatottbeli társai. A C csoport délben úszott, Németh 2:06.37 perc alatt teljesítette a 200 métert, ezért 1284 pontot kapott, és 12. volt a vívás előtt. A második szám aztán nem sikerült neki jól, 12 asszót nyert meg, miközben 15-öt elvesztett (776 pont), ezzel ebben a részversenyben 16. lett, a kombinált szám előtt pedig hármas holtversenyben a 13. helyen állt. A döntőért az első 12 között kellett végezni, így komoly verseny várt rá. A lövészetes futásban hol bejutó, hol kieső helyen állt, két nagyon jó sorozat után lőtt egy kevésbé jót, de ezzel együtt is a 11. pozícióban futott a célba. A kombinált számban a harmadik legjobb eredményt (11:05.92 perc/2340 pont) nyújtotta.
„Nagyon izgultam, nehogy kiessek. Saját magam dolgát nehezítettem meg azzal, hogy nem jól vívtam. Nagyon erősen kellett futnom” - mondta Németh az MTI-nek.
Öttusa: Felnőtt VB2010.09.01.
Tibolya Péter legerősebb versenyszámában, vívásban gyenge napot fogott ki, 744 pontot (21. hely) ért el, míg úszásban 2:12,82 perces idejével (22. hely) kieső helyről kezdte a kombinált számot és bár futamában a legjobb eredményt érte el, összesítésben a 15. lett, nem sikerült neki a döntőbe jutás.
Németh Robi 2:06,37-es úszást követően, 776 pontot vívott, így vívásban a 15. helyet szerezte meg. Jelenleg a "C" csoport kombinált rajtjára készül.
Öttusa:Tibolya Péter jelenti Cheng Du-ból 2010.08.30.2010.08.31.
25 óra utazás háztól házig - mit mondjak, elég kimerítő volt. A vívózsákok nem velünk együtt érkeztek meg, pontosabban kicsit késtek. (Éjjel 12-kor ugrasztották Miki bá'-t, hogy megjött a csomag...) Mire lepakoltuk már este 10 óra lett, úgyhogy egyből nyugovóra térünk.
Másnap szembesültünk azzal, amit az előzetes képekről már sejtettünk: nagyon komoly a sportlétesítmény! Elképesztő! A teljesen új a sportközpont, amely Pierre de Coubertin névre hallgat! Itt végezzük azokat a könnyű edzések, amelyeket utolsó simításként Miki bá' előír számunkra.
Elég fülledt az idő, de minden rendben megy! Az átállással vannak gondjaink, hiszen csak 2 napja vagyunk itt. Lévén otthon éjszaka van, így még elég álmosak vagyunk napközben, de ez is egyre jobb lesz!
Tovább folytatjuk az idegen sportágakkal történő ismerkedést. A Margitszigeti pólós kitérőt követően férfi válogatott tegnap este 3 órás asztalitenisz páros csatát vívott egymással. Szobák szerint, vérre menő küzdelemben, ami természetesen sörmeccs volt. Csak a sporttörténeti hitelesség kedvéért: a Marosi-Tibolya (327-es szoba) diadalmaskodott a Kasza-Németh (313-as szoba) duóval szemben!
Öttusa VB, Kína2010.08.25.
EB-aranyat nyert az öttusa váltó2010.07.26.
Öttusa EB, Debrecen2010.07.19.
Debrecen, Öttusa EB2010.07.08.
Öttusa: Radosza Misi bácsi 87 éves2010.04.29.
Boldog születésnapot Attila!2010.04.27.
Öttusázó olimpiai bajnokunkat Mizsér Attilát szeretettel köszöntjük. 1988-ban a szöuli olimpián csapatban - Fábián Lászlóval és Martinek Jánossal - szerzett aranyérmet. www.mob.hu

Az UTE öttusázóit Tibolya Péter és Németh Róbert képviseli a 2010.09.01-07. Chengdu ban rendezendő Világbagbajnokságon.
Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság keddi férfi váltóversenyében.
A középmezőnyben végeztek a magyarok a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi döntőjében: Németh Róbert 11., Marosi Ádám 17., Kasza Róbert pedig 21. lett.
Tibolya Péter és Németh Róbert a Tatai edzőtáborban készül a július 14-20-ig rendezendő Öttusa Eb-re.
Öttusa szakosztályunk 87. születésnapja alkalmából köszöntötte Radosza Mihályt.